Hajdú-Bihar megyében az év eddig eltel időszakában összesen 837 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, ez mintegy 10 százalékkal kevesebb, mint 2010. év hasonló időszakában. Idén eddig 31 halálos kimenetelű, 220 súlyos, míg 586 könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.
Ebből összesen 50 esemény következett be az éjszakai – 22-04 óra között – időszakban, mely közül 4 volt halálos kimenetelű. Ezeknek a balesetek mintegy felénél – a rossz látási viszonyok mellett – a fáradtság is közrejátszott.
A közelgő ünnepekre, valamint a megnövekedett tranzit forgalomra való tekintettel 2011. december 22. 23,00 óra december 23. 05,00 óra közötti időben úgynevezett „Ébresztő akció” kerül megtartásra a 42. számú főút megyei szakaszán. Ennek keretében az éjszakai órákban közlekedő, az ünnepekre Nyugat-Európából hazafelé tartókat a rendőrök megállítják és az általános ellenőrzéseken túl koffein tartalmú italokkal – kávé, tea – kínálják a fáradt utazókat.
Az akció célja az elalvásos balesetek megelőzése. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az akár több ezer kilométert levezető sofőrök a közelgő határátlépés előtt már nem kívánnak pihenni, inkább kockáztatnak. Ennek eredményeként megnő a balesetek bekövetkezésének veszélye. Kutatások kimutatták, hogy a fáradtan, kimerülten történő vezetés – központi idegrendszer fáradása – sok esetben veszélyesebb az ittasan történő vezetésnél is.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság – Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke, Bacsó Attila r. alezredes ezúton is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet kíván minden közlekedő számára.
Kovács Károly r. százados
Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálat