Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Adventi kézműves kiállítás és vásár Derecskén

Kivételes tehetségű alkotók műveiből nyílt kiállítás és vásár a derecskei Művelődési Központ galériájában.
Az immár XVI. Kistérségi Adventi Népművészeti, Kézműves Kiállítás és Vásár megrendezésének célját Fülepné Sipos Ilona Eszter igazgatónő értékközvetítésként, értékmentésként jelölte meg, s ennek szellemében állították össze a mintegy 40 alkotó által készített tárgyakat.
Bakó István polgármester megnyitójában aláhúzta: zenében és lelkünkben is a Megváltó születésének ünnepére készülünk. Kiemelte a városvezető, hogy az idén 15 éves Kézműves Kör működésének minden évben csúcspontja az adventi bemutatkozás, hiszen ilyenkor vonultatják fel legszebb alkotásaikat nemcsak a helyiek, hanem a kistérségből érkezett kismesterségek képviselői is. Idén a megszokottakon kívül - Konyár, Mikepércs, Sáránd - Tépéről Pocsajból, Berettyóújfaluból és Esztárból is jöttek kézművesek. - Találjanak gazdára a szép, értékes termékek! - kívánta a jelenlévőknek.
V. Szathmári Ibolya etnográfus, nyugalmazott megyei múzeumigazgató, a közelgő karácsony kapcsán úgy fogalmazott: számtalan jelét láthatjuk annak, hogyan hangolódnak rá az emberek az ünnepre. Vannak, ahol betlehemet állítanak fel, máshol koncerteket tartanak, Derecskén pedig kézműves kiállítást és vásárt tartanak 16. alkalommal. Régmúlt idők mesterségeit vonultatják fel az alkotók, a fafaragástól kezdve a rététes szűrön, nemezen, hímzéseken, szőtteseken át a vesszőfonásig. Örömtelinek nevezte a szakember, hogy évről évre új alkotók jelennek meg, ami záloga a népművészet, a kismesterségek továbbélésének.
Szöllősi Imréné, a Kézműves Kör elnöke és Bakó István emléklapot nyújtott át a kiállítóknak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések