![]() |
További fotók:>>> |
Luca napján a bárándi óvodások már hagyományt is teremtve minden évben elmennek az Általános Iskolába is, és Luca-napi mondókákat adnak elő. Így volt ez most is. A beöltöztetett kicsik Luca napi mondókákat kántáltak az iskola folyosóján.
A lucázás a köszöntő szokások közé tartozik. Luca napján régen kotyolni vagy palázolni indultak a kisfiúk, többnyire egy idősebb legény vezetésével. Lopott szalmát vagy fadarabot vittek magukkal, s arra térdepelve mondták el köszöntőjüket, bő termést, a jószág nagy szaporulatát kívánva. Az előadott verses mondókák a szó erejébe vetett hitet is hozza.
A jókívánságokat a gazdaasszony kaláccsal, kolbásszal, szalonnával köszönte meg.
Legismertebb Luca napi szokás a Luca széke, a hiedelem szerint ezen a napon kellett elkezdeni a kerek három lábú szék elkészítését és karácsony napjára kellett befejezni. Nem lehetett benne vas, vagy szög. csak fából készülhetett. Aki karácsony napján a templomba elvitte a saját készítésű széket és ráállt, akkor hiedelem szerint arról felismerte a boszorkányt.
Radnó György - fotók és szöveg
(Pólus Média - Bárándi tudósító)
0 Megjegyzések