Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Csányira hallgatott Orbán

A végtörlesztés miatti hidegháborús hangulatot látványos béküléssel, majd a múlt héten egy megállapodás aláírásával zárta le a kormány és a Bankszövetség. Ahogy a békülésben, úgy a megállapodásban is kulcsszerepe volt Csányi Sándornak. Az [origo] információi szerint négy konkrét ügy miatt is meghiúsulhatott volna az egyezség, ha az OTP vezére nem járt volna közben Orbán Viktornál a bankok érdekében.
"Megfelelő helyen volt, megfelelő időben, és megfelelő embereket ismert" - ezt mondta Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke Csányi Sándorról, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójáról, amikor Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel közösen bejelentették a devizahiteleseket mentő legújabb csomag részleteit. Patai szerint ezért köszönet jár Csányinak, már csak azért is, mert "nagyon nehéz, de végül nagyon sikeres tárgyalássorozaton" lett így túl a Bankszövetség és a kormány.
Az új mentőcsomag viszonylag gyorsan, négy hét intenzív munka után készült el, az egyeztetések egyáltalán nem mentek simán, és a tárgyalások több ízben holtpontra jutottak. Ezeken a holtpontokon pedig ismételten Csányi Sándor volt az, aki befolyását és a köztük lévő személyes kapcsolatot is latba vetve közbenjárt Orbán Viktornál.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések