Hajdúszoboszlón, 2011. december 17-én (szombaton) 10 órától, idén is várja a látogatókat az adventi időszakban szokásos, megrendezésre kerülő a kézműves vásár, Kovács Máté Művelődési Központban.
Az idei program 10 órakor kezdődik, mikor is az érdeklődők adventi táncházat láthatnak a művelődési központ előtt, majd kezdetét veszi az adventi játszóház (karácsonyfadísz készítés) is.
14 órától karácsonyi műsorral kedveskednek a jelenlévőknek, amelynek egyik fontos mozzanata lesz az, hogy "ajándékvárás" keretén belül a Magyar Vöröskereszt Hajdúszoboszlói Szervezete által meghívott nyugdíjasoknak csomagot oszt.
16 órától a Filiae Solaris kórus koncertje zárja a napot a Hajdúszoboszlói görög katolikus templomban.
0 Megjegyzések