![]() |
Fotó: MTI / Oláh Tibor |
Négysávossá bővítené a 471-es számú főutat Debrecen és Hajdúsámson között a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Hajdúsámsonnál elkerülő épülhet. A 471-es számú főút 73 kilométer hosszú, Debrecentől Mátészalkáig ér. Többek között Hajdúsámsonon, Tamásipusztán és Nyíradonyon is keresztül halad. Az utat halálútnak nevezik az arra járók, a 471-esen ugyanis nagyon sok baleset történik.
A pályázatból kiderül, Debrecen belterületén, valamint Debrecen és Hajdúsámson között négysávosra bővítenék az utat. Hajdúsámsonnál – melynek központján naponta tízezer jármű halad át – pedig egy elkerülő épülne, amit már nagyon régen kérnek a sámsoniak. 2008 novemberében például le is zárták a főutat a 471-es menti települések lakosai, így követelték a bővítést.
0 Megjegyzések