Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Új digitális hírügynökség indult!

Mintegy 168 millió forintos uniós támogatásból digitális hírügynökség jött létre a határ két oldalán, Hajdú-Bihar és Bihor megyében. A debreceni és a nagyváradi bázis együttműködésének köszönhetően a többi között egy új internetes hírportált is kifejlesztettek.
Szűcs László, a Nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium igazgatója elmondta: „Egyre többen költöznek Nagyváradról a határ magyarországi oldalán lévő településekre, például Biharkeresztes és környékére. Még románok is, akik nem is nagyon tudnak magyarul. Fontos lehet, hogy ők elérhessenek egy olyan információs felületet, ahol akár románul, akár magyarul, meg még bizonyos anyagokat angolul is el lehet érni, tehát ez egy ilyen szempontból jó dolog.”
„Megfelelő tartalmak már rendelkezésre állnak, a célunk az, hogy a jövőben ezt ki tudjuk teljesíteni, tehát tovább fejlesztésre kerüljön. Ez azt jelenti, hogy minél több ilyen videós híranyagot, illetve határ menti vonatkozású hírt tudjunk közkinccsé tenni, illetve elérhetővé tenni a határ menti térség lakossága, önkormányzatok, illetve bármilyen érdeklődő számára.” - nyilatkozta Dancs László, az Euró-Régió Ház Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések