Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Filozofálnak a Műterem Galériában

A debreceni Műterem Galériában kéthetenként rendszeresen jelentkező találkozókat szerveznek a közös filozofálás szokásának előmozdítása érdekében, amelyek alapjául egy-egy szöveg szolgál. Április 3-án Peter Singer: Éhség, bőség, és moralitás című tanulmányáról lesz szó.

„Mindenkit külön-külön felkeresve, a legnagyobb jótéteményben részesítettelek benneteket, legalábbis én így hiszem, mert megkíséreltem mindegyikteket meggyőzni: ne törődjék semminemű dolgával előbb, mielőtt önmagával nem törődik, hogy hogyan lehet a lehető legderekabb és legokosabb” – vallotta Szókratész.

Mai követői hasonló célokat tűznek ki maguk elé. Az elmúlt évtizedekben világszerte terjedő filozófiai kávéház mozgalom hívei ahelyett, hogy külön-külön keresnének fel mindenkit, olyan nyilvános helyek létesítésére tesznek kísérletet, ahol alkalom nyílhat arra, hogy az életüket és gondolataikat átvizsgálni igyekvő emberek közösen végezzék a filozófia gyakorlását.

A debreceni Műterem Galériában kéthetenként rendszeresen jelentkező találkozókat szerveznek a közös filozofálás szokásának előmozdítása érdekében.

Második alkalommal április 3-án 17.30-kor a Batthyányi utca 24. alatt. A beszélgetést Nemes László filozófus, a Debreceni Egyetem oktatója vezeti. A téma Peter Singer: Éhség, bőség, és moralitás című tanulmánya.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések