Egy éve nyitotta meg a kapuit az Ifjúsági Ház a Simonffy utcában. Itt működik például a Rocksuli, ahová kétszázötven diák jár. A Rocksulin kívül 30-40 szervezet tartott az elmúlt egy évben az Ifjúsági Házban programot.
Somogyi Béla alpolgármester, a témában tartott sajtótájékoztatón kiemelte: ”Maga az épület született meg egy évvel ezelőtt, a benne élők, azok a szervezetek akik működtetik, azok hosszú-hosszú évtizedes múltra tekintenek vissza. Az évfordulós ünnep ajándékának tekinthető az a 27- milliós TÁMOP–os pályázati pénz, melynek köszönhetően az elkövetkező egy évben nagyon sok kulturális programmal gazdagodik majd az Ifjúsági Szolgáltató Központ kínálata. Azt tapasztalom és azt látom, hogy az a cél amit a város a régi kis Fazekas felújításával megfogalmazott, hogy biztosítsunk méltó teret az ifjúsági programoknak, és ezen belül a kultúra alapozásának, szerintem ezt a célt jól szolgálta az itt folyó munka.”
Csősz Imre, a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője s sajtóeseményen hangsúlyozta: ”Az elmúlt egy évben ezer eseménynek adott a ház otthont, és több mint 25000 látogatója volt. Azt hiszem, egyre jobban megszokják a fiatalok ezt az új közeget.”
A héten a Más-7 elnevezésű rendezvénnyel várják a fiatalokat. Szombatig az Ifjúsági Házban és a Hal közben a Rocksuli egykori és jelenlegi hallgatói adnak koncerteket.
A X. jubileumi Más-7 programja
2012.09.10, hétfő
Ifiház
10:00 Nagy hangszerválasztó – ha még nem tudod milyen hangszeren szeretnél tanulni, itt kipróbálhatod a különböző hangszereket.
Hal-köz
16:00 Szabó-Nagy Attila
17:00 Vavra Bence & Péteri Márk
Ifiház
18:00 Retronome
19:00 RNR Circus
2012.09.11, kedd
Hal köz
16:00 Rocksuli tanévnyitó, fellép a Rocksuli tanári kara
Ifiház
18:00 BAndB
19:00 Bastardos
20:00 Kertmozi
20:00 Bessenyei Zoltán Társulata: Csak a lépcsők
2012.09.12, szerda
Hal köz
16:00 Káplár Ágnes & Nagy Beáta
16:30 Szökők Ütőegyüttes
17:00 Mars!
Ifiház
18:00 OverVoltage
19:00 Play Machine
20:00 Kertmozi
20:00 IRMA Színtársulat: Madárszeretők
2012.09.13, csütörtök
Hal köz
16:00 Népzenei blokk
17:00 Mystic Moose (Belgium)
Ifiház
18:00 Bemutatkozik a Rocksuli tábor (a nyári kékedi Rocksuli tábor zenei munkáját hallgathatjuk meg)
20:00 Kertmozi
2012.09.14, péntek
Hal köz
16:00 Zebra
17:00 Nyilas Reni
Ifiház
18:00 Slambeszélbe’
19:00 Huncut Pónik
2012.09.15, szombat
A debreceni dal napja
16:00 Fáziskésés
17:00 Junk Food
18:00 Crack
19:00 Waking October
20:00 Dead Embrace
21:00 Pit Of Saron
2012. szeptember 10., hétfő
Nikolett, Hunor
Debreceni kereső

0 Megjegyzések