Debrecen – A nyugati kiskörút mentén is lesz kerékpárút. Jövőre a Mikepércset Debrecennel összekötő bringaút építése is elkezdődhet.
Ahogy arról nemrég a Dehir.hu is beszámolt, két kilométerrel bővült Debrecen kerékpárút-hálózata, ugyanis nemrég adták át a bringásoknak a frissen megépült Böszörményi úti szakaszt. A fejlesztés azonban itt nem áll meg, hiszen már terveznek egy újabb, 500 millió forint értékű fejlesztést, mely révén további útszakaszokkal gazdagodik a cívisvárosi hálózat.
Varga László városfejlesztési főosztályvezető a Debrecen Televízió
Esti Közelkép című műsorában elmondta, az utóbbi két-három évben
jelentősen megnőtt a kerékpárforgalom Debrecenben. A megnövekedett igény
szükségessé teszi a további fejlesztéseket, s elsősorban a belvárosban
és annak környékén bővítenék a hálózatot.
Miért ilyen drága?
A Böszörményi úti szakasszal kapcsolatban a főosztályvezető elmondta,
azért nem kerítették el az akkor még épülő utat, mert úgy sokkal
drágább lett volna, ezért használhatták már a hivatalos átadás előtt is a
kerékpárosok. Maga a beruházás egyébként 120 millió forintba került, ám
ez az összeg sokakat gondolkodóba ejtett: miért került ennyibe a két
kilométer hosszú út?
- 21-22 ezer forint négyzetmétere, a szerkezet, az ágyazat, a
vízelvezetés, a kétrétegű aszfalt és a szegélyezés a költségek felét
jelentette, míg a másik felét a közműáthelyezés, az út átvezetése a
közlekedési csomópontokon, a fakivágások, a faültetések tették ki. Tíz
évvel ezelőtt körülbelül 10 ezer forinttal kevesebbe került volna
ugyanennek az útnak a négyzetmétere, de az alapanyag is évről évre egyre
drágább – magyarázza Varga László.
Hamarosan egy másik szakasz építése is a végéhez ér, ez a Hatvan
utcai kerékpárút, melyet a tervek szerint november 15-re kell átadni.
Varga László szerint a határidővel nem lehet gond, a napokban elkészül a
szakasz, így hamarosan azt is használhatják majd a kerékpárosok.
Újabb bringautak épülnek
Emellett rövidesen egy jóval komolyabb beruházás is megvalósulhat, hiszen Mikepércs és Debrecen között is bicikliút épül
(most még csak a Hosszúpályi úti leágazásig lehet biciklivel
közlekedni). A szükséges forrást már megnyerte ehhez Debrecen és
Mikepércs önkormányzata. Ez a szakasz 350 millió forintba kerül, s mivel
nem belterületen húzódik majd, nem kell a közműáthelyezéssel és a
csomópontok kialakításával bajlódni, arányaiban így tehát olcsóbb lesz a
Böszörményi úti szakasznál. A tervek szerint erre a beruházásra jövőre
szeretnék elindítani a közbeszerzést.
A belvárosi hálózat fejlesztésével kapcsolatban Varga László
elmondta, a Mikepércsi úton a meglévő kerékpárutat a nyugati kiskörút
mentén vezetnék végig, s így csatlakozna a jelenlegi szakaszhoz.
A már többször emlegetett 500 millió forint értékű, úgynevezett
turisztikai célú kerékpárút-fejlesztés révén több bicikliút épülhet
majd, nem csak a belváros környékén. Ennek feltétele az, hogy a városban
legalább 80 kilométer hosszú, összefüggő kerékpárút-hálózatnak, vagy
annak megfelelő útfelületnek kell lennie. Debrecenben ez nemsokára
mintegy negyven kilométer lesz, ha befejezik a folyamatban lévő
építkezéseket. Ahhoz, hogy a nyolcvanat elérjék, több olyan zónát
jelölnek ki, ahol pihenő-gyalogos övezet van, s a forgalom mellett
haladhatnak majd a kerékpárosok.
- Ezeket is beszámítjuk majd. Ilyen zóna lesz például a Sámsoni úton,
a Vámospércsi úton, az Acsádi út mellett, de belevesszük a Panoráma
utat, s onnan jön majd visszafele a Vámospércsi vonal. A hálózat így
összeáll, ezzel meglesz a nyolcvan kilométer. A majdani komplex
beruházás során összeköttetéseket tervezünk a Füredi útról a Pallagi
útra a Simonyi úton keresztül, onnan a Campuson át a Sámsoni útig. A
Simonyi úti szakaszt a későbbiekben akár az Egyetem sugárúton is vissza
lehetne vezetni – mondta a főosztályvezető.
A cél középtávon az, hogy a hálózat elérjen egészen Látóképig, de ez
attól függ, hogy a belső összekötések mennyibe kerülnek majd. Varga
László kiemelte, öt éven belül a Hortobágyig lehetne kerékpározni, annak
alága pedig a Macsi Balcsiig tartana.

0 Megjegyzések