Debrecen – Risztov Éva olimpiai bajnok és Nagy János
centrumelnök mellett Lajszné Dr. Tóth Beáta orvosnak és a Bárándi Citera
Együttesnek ítélte idén a Príma Díjat a Vállalkozók és Munkáltatók
Országos Szövetségének megyei szervezete.
Az országos Prima Primissima Díj mintájára a Vállalkozók és
Munkáltatók Országos Szövetségének megyei szervezete idén immár
hatodszor jutalmazza meg azokat, akik valamilyen területen maradandót
alkottak. Ebben az évben a magyar népművészet és közművelődés mellett
építészet és építőművészet, magyar tudomány, illetve sport kategóriában
is választottak díjazottat, és most először egy 35 éven aluli fiatalt is
jutalmaztak.
Magyar népművészet és közművelődés kategóriában a Bárándi Citera
Együttes kapta a díjat. Évek óta rendszeres szereplői a helyi, megyei és
országos rendezvényeknek, népzenei találkozóknak. A csoport
Aranypáva-díjat és Vass Lajos Nagydíjat is kapott. 2006-ban CD-lemezük
is megjelent: „Felszántatom a bárándi főutcát” címmel.
Magyar tudomány kategóriában Prof. Dr. Nagy Jánost tüntették ki. Nagy
János 1952-ben született, egyetemi tanár, okleveles agrármérnök, az MTA
doktora, centrumelnök. Kutatási területe az öntözés, a műtrágyázás
valamint a hatékony környezetkímélő növénytermesztési (kukorica)
technológiák kidolgozása. Több, mint 300 tudományos közleményt jegyez,
amelyeknek a harmadát angol nyelven publikálta. Az Aradi és a Nagyváradi
Egyetem díszdoktora. Széchenyi- és Socrates-díjas (2006).
Magyar sport kategóriában Risztov Éva olimpiai bajnok úszót díjazták.
Risztov Éva 1985-ben született, London 2012 olimpiai bajnoka 10 km-es
nyílt vízi úszásban. Háromszoros VB ezüstérmes, hatszoros EB ezüstérmes.
Hatszor lett rövid pályás Európa bajnok. Risztov Éva 13 évesen lett
először magyar bajnok. Példaképe Egerszegi Krisztina, akinek a hatására
kezdett el úszni. Jelenleg is felnőtt országos csúcstartó 400 és 1500
méteres gyorsúszásban.
A Magyar tudomány-élettudomány, ifjúsági különdíjat Lajszné Dr. Tóth
Beáta kapta. 1978-ben született, orvos, kutató, a DEOEC Infektológiai és
Gyermekimmunológia Tanszéken dolgozik. Kutatási területe: a primer
immundeficienciák molekuláris patológiája. A fiatal kutató eddig 13
tudományos publikációt jelentetett meg, valamennyit angol nyelven.
Az elismeréseket és a velejáró 1-1 millió forintos pénzjutalmat
szombaton este a Debreceni Kölcsey Központban, ünnepi gálaműsor
keretében adták át.
dehir.hu

0 Megjegyzések