Debrecen – Hogyan lehet egy banánnal szeget beütni,
vagy tüzet gyújtani a víz alatt? Ezekre a kérdésekre is választ kaphat,
aki ellátogat a Debreceni Egyetemre. A nagy érdeklődés miatt sok
rendezvényre előzetesen kell regisztrálni-írja a dehir.hu
Idén szeptember 27-én, pénteken éjjel várják országszerte a
tudomány iránt érdeklődőket, hogy meglessék azokat a kulisszatitkokat,
amelyek egyébként láthatatlanok az avatatlanok számára. Ahhoz azonban,
hogy megismerjük a jelen és a jövő tudósait, munkájuk műhelytitkait, nem
kell messzire mennünk, hiszen ahogy a Kutatók Éjszakája 2013 szlogenje
fogalmaz: A kutatók köztünk élnek!Varga Zsolt, a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának igazgatója a Debrecen Televízió Esti Közelkép című műsorában elmondta, hogy a legtöbb program állandó, az évek során már kiforrta magát, de minden évben vannak újdonságok.
- Idén is minden tudományterület képviseli magát a rendezvényen. Lesznek agrárbemutatók, az érdeklődők bejárhatják a kísérleti telepeket, orvosi és egészségügyi témában is lesznek különleges előadások. Évek óta a legnépszerűbb programok a látványos kémiai kísérletek, ezek annyira népszerűek, hogy sok program a regisztráció megnyitása után 10 perccel betelt, ezért idén először a szomszédos teremben kivetítőn követhetik a kísérleteket, akik lemaradtak a regisztrációról – árulta el Varga Zsolt.
A főépületben idén is a Lego Robot programozási versenyt tekinthetik meg a látogatók, lesznek néprajzos programok is, be lehet járni az egyetem épületét, olyan helyekre lehet bejutni, ahová máskor nem: a rektori tanácsteremtől a könyvtár titkos szobájáig.
Az igazgató rámutatott, az egyetem célja évek óta változatlan: közérthetően szeretnék bemutatni a tudományos eredményeket és módszereket, hogy minél több fiatalt győzzenek meg arról, hogy érdemes a kutatói pályát választani.
- A Kutatók Éjszakája éppen arról szól, hogy már egészen fiatal korban kedvet csináljuk az egyetemhez és magához a kutatáshoz, a tudományokhoz – hangsúlyozta Varga Zsolt.
A program debreceni helyszínei között kisvasúttal utazhat, aki felmutatja a programfüzetből kivágott jegyet. A kisvasút 16 óra és 20 óra között folyamatosan közlekedik.
A Kutatók Éjszakája részletes programját ide kattintva nézheti meg, regisztrálni is ezen az oldalon tud, a programfüzetet pedig innen töltheti le.