Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Debrecenben is együtt ünnepelnek jövő héten a régészek

Debrecen – Az országos programsorozat célja, hogy bemutassák a régészek mindennapos munkáját. Az eseményhez a debreceni szakemberek is csatlakoztak.

A magyar régészek  munkáját, sokszor szenzációs szakmai eredményeit, kutatási módszereit alig ismeri a szélesebb közönség. Ezen szeretne változtatni a Magyar Régész Szövetség úgy, hogy hagyományteremtő céllal, elsőként szeptember 13-14-én megszervezi a Régészet Napja programsorozatot. Az országos  eseményhez a Déri Múzeum régészei is csatlakoztak. Az első napon a Déri Múzeumba, a másodikon pedig a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumba várják az érdeklődőket.

Aki kíváncsi arra, hogyan dolgoznak a debreceni régészek, azok a műfajt minden oldalról körüljárhatják. Szeptember 13-án, pénteken elsősorban az iskoláknak szerveznek programokat. A diákok múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt, melyen eredeti, restaurált régészeti leletek és másolatokat mutatnak majd be nekik a szakemberek, de emellett vaskori gyöngykészítésre és bronzkori agyagedény-készítésre is lehetőségük lesz.

Ha az időjárás engedi 10 és 16 óra között az ásatásokat is meg lehet majd nézni, továbbá kiderül, hogyan dolgozik a kerámiarestaurátor. A résztvevőknek arra is módjuk lesz, hogy az ásatáson előkerült edény hiányzó részét, vagy részeit színezett gipsszel kiegészítsék, formára igazítsák, mintázzák.

A gyerekek szakvezetéssel kísért ismeretterjesztő sétát tehetnek majd a polgári M3-as Archeoparkban, emellett a Déri Múzeumban filmeket vetítenek és előadásokat tartanak majd nekik. Utóbbin szó lesz a Debrecenben és a megyében talált leletekről, régészeti tevékenységekről.

A második napon, szeptember 14-én a családokat várják a szervezők a Medgyessy Emlékmúzeumba. Délelőtt tíz órától Tóth Zoltán Henrik régész újkori íjat és nyílvesszőket készít korabeli eszközökkel, korabeli anyagokból, 14 órától a Fehérlófia egyesület bemutatja, milyen volt elődeink íjászata.

Tíz és 13 óra között kerékpárral zarándokolhatnak el a családok a zeleméri templomhoz, ahol D. Szabó László és Dani János régészek mesélnek az építmény történetéről. A bringás túrán a Csörszárokhoz is elvezetik majd az érdeklődőket. Lesz még múzeumpedagógiai foglalkozás, filmvetítés és ismeretterjesztő előadás a régészetről a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban.