Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Ebes: szenzációs foci!

Az Ebesi KKSE honlapja alapján-   "A harmadik fordulóban hazai pályán fogadtuk a Veresegyház VSK gárdáját. Ellenfelünk két vereséggel kezdte az idényt és reméltük az első pontjaikat nem az Ebesi Katlanban szerzik meg. Ennek megfelelően már rögtön a kezdő sípszó után támadólag léptünk fel. Több lehetőséget is kidolgoztunk a mérkőzés első negyedórájában és csak az volt a kérdés, hogy mikor szerezzük meg a vezetést. Végül Jeremiás Gergő közelről szerzett szemfüles gólja megtörte a Katlan csendjét a 23. percben.

  Ezt követően játékosaink még nagyobb sebességre kapcsoltak, hogy megszerezzék a következő gólunkat. Erre a 42. percig kellett várni, miután Nagy Tamás jól eltalált szabadrúgását bravúrral hárította az ellenfél kapusa, de a kipattanó labdát Nagy Imre fejelte kapura és a menteni igyekvő védő már csak bentebb tudta segíteni a labdát. Félidőben tehát megnyugtató előnnyel vonulhattunk az öltözőbe.
Nagy "Felhőfejes" Imike bólint és gól
A második játékrészben további gólokat már nem tudtunk szerezni. Ez köszönhető volt annak is, hogy ellenfelünk összeszedte magát és jobban játszva igyekeztek kapaszkodni utánunk. Erre igazából túl sok esélyük nem volt, mert védelmünk masszív lábakon állva hárította vendégeink próbálkozásait. Illetve az egész csapat dicsérhető, mert egymást biztatva és segítve igyekeztek, hogy a mérkőzés végén zsebben legyen a három pont. Ez pedig sikerült, így három forduló után egy vereség mellett, két győzelemmel állunk és egészséges önbizalommal várjuk a negyedik játéknapot, amikor a Jászapátihoz látogatunk. Összességében tehát megérdemelten nyertünk hazai pályán egy fiatal és lelkes csapat ellen."