2007-től 2013 szeptember 23-ával bezáróan, hét év alatt csaknem
117 milliárd forint érkezett a megyébe. Ebből minden negyedik forintot
debreceni fejlesztésekre költötték. Az összeg így is jelentős, de akár
több is lehetett volna. A gazdasági válság ugyanis átírta a terveket,
aminek főleg a turisztikai beruházások látták kárát.
Emiatt több milliárd forinttól esett el az ágazat. Mezei József is visszaadott egy már megnyert 2009-es berettyóújfalui szálloda építésére szóló nyertes pályázatot. Az ismert vállalkozó hatvan szobás hotelt akart felhúzni a korábbi, Bihari Rendezvénycsarnok-fejlesztéshez kapcsolódóan. A beruházás 1,2 milliárd forintba került volna, de a bankok áthúzták a számításait.
- Az egyes bankoknak 70-80 bedőlt ilyen hitelük volt és azt mondták, szó sem lehet róla. Tehát ennek apropóján a Magyarországon található összes bankot végigjártam, de sajnos nem adtak semmilyen hitelt – nyilatkozta a vállalkozó.
Útfejlesztésekre, városrehabilitációra viszont adtak. Hajdú-Bihar megyében hét év alatt 662 pályázatra, összesen 117 milliárd forintot fizet ki az ügynökség. Ebből máig 70 milliárdot kaptak meg a pályázók, további 47 milliárd kiutalása pedig folyamatban van.
Az ÉARFÜ igazgatója elmondta, száz pályázat közül, átlagosan csak ötnél találnak szabálytalanságot, és mindössze a pályázatok 2-3 százalékánál fordul elő, hogy az ügynökség végül felbontja a támogatási szerződést.