Debrecen - A Békás-tó és a szabadtéri színpad is
megújul, a Csónakázó-tó helyén vízi attrakció lesz. A közbeszerzési
eljárás napokon belül lezárul, hétfőn hirdetnek nyertest- írja a dehir.hu
Ahogy arról már többször a Dehir.hu is beszámolt,
az önkormányzat főként pályázati pénzből újítja meg a parkerdőt,
mely egyben nagyberuházás minősítést is kapott. A kétmilliárd
forintos projekt révén megújulhat a Békás-tó környéke, újra régi
fényében tündökölhet a szabadtéri színpad, elbontják a
Csónakázó-tavat, helyén mélygarázs épül, felette pedig vízi
attrakció.
Az első részhez tartozik a szabadtéri színpad rekonstrukciója; ez a meglévő épület felújítását, bővítését és akadálymentesítését, egy ezer fős nézőtér és egy 13 négyzetméteres büfé kialakítását foglalja magában. Ugyancsak ide tartozik a Békás-tó revitalizációja, új kút fúrásával, a tó medrének kotrásával: 7500 négyzetméteren építik újjá és bővítik, majd bélelik a medret. A területen megújítják a növényzetet és a rendezvénytereket, 4000 négyzetmétert térkővel, 8000 négyzetmétert zúzott bazaltkővel, 3000-et pedig betonnal burkolnak. Ezentúl felújítják a játszóteret, kondiparkot és tanösvényt alakítanak ki, mosdókat és pelenkázót alakítanak ki. A park körül pedig sövénykerítés épül.
A kiírásban a második projektrészben a ködszínház felépítését kell vállalnia a kivitelezőnek: a Csónakázó-tó helyén 2200 négyzetméteres medencetestet alakítanak ki és parkosítani is fognak. Létesítenek egy 97 férőhelyes mélygarázst, és egy 101 férőhelyes parkolót. Ezentúl a stadion-beruházás folytatásaként megépülő futópálya öntött gumi burkolatának készítése és 1500 négyzetméteren gyepesítés tartozik még a beruházás ezen eleméhez.
Papp László úgy véli, a parkerdő fejlesztése ugyanolyan fontos és hangsúlyos lesz Debrecen életében, mint volt a főtér megújítása, lévén a parkerdő is ugyanolyan fontos közösségi tere a városnak, mint a Kossuth tér. Kiemelte, hogy nő majd a Békás-tó vízfelülete és végre újra lesz egy a város kulturális életéhez méltó szabadtéri színpad Debrecenben.