Debrecen - Herdon István szerint nem elég várni a
turistákat, ki kell menni értük. Ezen túl új charter-úticélokra is
szükség lenne-írja a dehir.,hu
A százezredik utast köszöntötték
múlt héten a debreceni repülőtéren. Ezzel azt jelenti, hogy a tavalyi
utasszámot már most megduplázták a légikikötőben, hiszen 2012-ben 48
ezer utas fordult meg a reptéren. Az örömteli hírt azonban árnyalják a
Központi Statisztikai Hivatal féléves jelentésében szereplő számok.Herdon István, a repülőteret üzemeltető Xanga cégcsoport vezérigazgatója azt mondta, a Wizz Air-járatokban lévő lehetőségeket meg kellene ragadniuk az üzleti, turisztikai szereplőknek.
„Nem várni kellene, hogy a turisták belépjenek a nyitott ajtón, hanem ki kellene menni értük, és behozni őket. Az, hogy ezeken a gépeken vendégmunkások ülnek, vagy beutazó turisták, az az itteni aktivitás függvénye. Sok erőfeszítést igényelt a város részéről is ezeknek a járatoknak a beindítása, a repülőtér fenntartása is veszteséges, ahhoz, hogy újabb városokba újabb járatok induljanak, ahhoz a legfőbb piaci szereplőknek is erőfeszítéseket kell tenniük. Nekik kell itt az élre állniuk, hiszen ők fogják élvezni ennek az előnyeit” – hangsúlyozta Herdon István.
A Xanga vezérigazgatója elmondta, hogy ugyan az utasszám jelentősen növekedett a reptéren, a charterszezon gyenge volt. A szakember szerint komoly probléma, hogy ugyan lenne igény újabb charter úticélokra, nem csupán az évek óta megszokottakra, a turisztikai szereplők azonban nem mernek kockáztatni.
Herdon István elmondta, abban bíznak, a jelenlegi járatok erősítése mellett jövőre új járatokat tudnak indítani, így még tovább tudják majd növelni az utasszámot a re