Debrecen – A Nyíregyháza ellen kezdte a Loki a kupasorozatot. A debreceniek hozták a kötelezőt, magabiztosan verték a Szparit.
A szurkolók elvárásainak megfelelően játszotta le első Ligakupa találkozóját a DVSC. A Loki végig hatalmas fölényben futballozott, a lefújás pillanatáig uralta a játékteret. A csapat kapujába hosszú kihagyás után visszatérő Novakovicsnak védeni valója sem volt. A Nyíregyháza szinte foggal-körömmel védekezett, s bár a debreceniek nehezen tudtak a védőfal mögé kerülni, szép számmal voltak így is helyzeteik.
Az első gól azonban csak a második játékrészben született meg. Az 52. percben Ferenczi János Spitzmüller Istvántól kapott egy remekbe szabott passzt, majd be is fejezte a támadást, lövését nem tudta hárítani a vendégek kapusa. A 64. percben az új igazolást, L’Imam Seydit is pályára küldte Kondás Elemér.
A csere után csak egy perc telt el, máris 2-0 állt az eredményjelzőn, Slimane Bouadla szöglete után Brkovics sokadik helyzetéből végül betalált. A kegyelemdöfést a 74. percben a szintén sérülésből visszatérő Sidibe adta meg a Szaprinak, közelről passzolta a hálóba a labdát, így első Ligakupa meccsén 3-0-ra nyert a DVSC.
Ligakupa, B-csoport, 1. forduló
DVSC-TEVA – Nyíregyháza 3-0 (0-0)
Debrecen, 2500 néző. Vezette: Berger (Kormányos, Szvetnyik)
DVSC: Novakovics – Nagy Z. (Dombi 48.), Brkovics, Trninics, Korhut – Bernáth, Spitzmüller, Sl. Bouadla, Ferenczi – Szécsi M. (Seydi 64.), Sidibe
Nyíregyháza: Ovszijenko – Benkő (Polényi 67.), Dajka, Gengeliczki, Patály – Minczér (Sándor D. 72.), Pákolicz (Huszák 67.), Reznek, Szathmári – Szilágyi, Katona
Gól: 1-0 Ferenczi (52.), 2-0 Brkovics (66.), 3-0 Sidibe (74.)