Debrecen – A félmilliárdos forrást még 2011-ben nyerte el Debrecen és Mikepércs, most végre megjelent a tender.
Még 2011 decemberében jelentette be
Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere és Tímár Zoltán, Mikepércs
polgármestere, hogy a két település sikeresen pályázott kerékpárút
építésére; 490 millió forintot nyertek.
Debrecenből Mikepércs felé most még csak a Hosszúpályi úti leágazásig
lehet biciklivel közlekedni. A meglévő kerékpárutat hosszabbítják meg
az új, közel öt kilométeres szakasszal. A tervek szerint a bicikliutat a
47-es főút mentén, annak keleti oldalán, és a már meglévő debreceni
kerékpárút-hálózathoz kapcsolódva építenék meg. A sajtótájékoztatón
akkor az hangzott el, hogy a kerékpárutat várhatóan 2013 nyarán fogják
majd átadni. Az már korábban kiderült, hogy ezt a határidőt nem tudják
tartani.A csúszás főképp abból adódott, hogy a forrást a
Debrecen–Mikepércs Többcélú Kistérségi Társulás nyerte el, mely közben fel is bomlott.
Az egykori társulás rendelkezett az építési engedélyekkel is, melyek
jogutódlását Debrecen városának kellett kérnie a hatóságoktól. Ez a
folyamat csak 2012 nyarára zárult le, addig gyakorlatilag semmit nem
tudtak tenni. Ráadásul az építési engedélyezési tervdokumentáció is csak
lassan érkezett meg a debreceni önkormányzathoz a társulástól.
Most viszont felpöröghetnek az események. Megjelent ugyanis a
Közbeszerzési Értesítőben a kivitelezési felhívás. A cégek szeptember
12-éig jelentkezhetnek. Scheffer Attila városépítési osztályvezető a
Dehir.hu érdeklődésére elmondta, jól állnak az érintett, magánkézben
lévő földterületek és ingatlanrészek megszerzésével. Mikepércsen mind a
25 ingatlanrészről megegyeztek, a debreceni területek közül 18-at
adásvétellel sikerült megszerezni, háromnál viszont nem fogadták el a
tulajdonosok a felajánlott vételárat. Ennél a három területnél
kisajátítást kezdeményezett az önkormányzat, várhatóan napokon belül
megszületik mindhárom határozat.
Amennyiben lesz érvényes ajánlat a kivitelezési felhívásra, s az
eredményt nem támadja meg senki, októberben megköthetik a szerződést, s
kezdődhet a munka. Scheffer Attila szerint a kivitelező a tél beállta
előtt elvégezheti az előkészítő munkálatokat, megépítheti például a
szükséges átereszeket, tavasszal pedig elkészülhet a kerékpárút. Az
osztályvezető úgy számol, hogy májusban már kerekezhetnek rajta a
bringások. A támogatási szerződésben egyébként 2014 ősze a végső
határidő.
Felvetésünkre, hogy meglehetősen régen nyerték el a 490 millió
forintot, s azóta sok minden drágult, Scheffer Attila elmondta, hogy
„valóban, azóta emelkedtek az árak, bejött az e-útdíj is, mi ugyanakkor
bízunk abban, hogy lesz olyan cég, mely ennyi pénzért is el tudja
vállalni a munkát. Amennyiben a legolcsóbb ajánlatok árai is meghaladják
a rendelkezésre álló forrást, akkor Debrecen és Mikepércs
többletforrást biztosíthat a beruházáshoz a 2014-es költségvetéséből” –
magyarázta az osztályvezető.
A kerékpárút 80 százaléka Debrecen közigazgatási területén fekszik
majd, 20 százaléka Mikepércsén. Azaz ha esetleg többletforrásra lesz
szükség, a két településnek ugyanilyen arányban kell majd ahhoz
hozzájárulnia.
A mikepércsiek már nagyon várják, hogy elkészüljön a bicikliút, mely
állandó beszédtéma a községben. A település aktív lakosságának 90
százaléka ugyanis Debrecenben tanul vagy dolgozik, a Mikepércs és
Debrecen közti tíz kilométert bizonyára jó páran letekernék oda-vissza
akár minden nap. Most ezt csak a 47-es főúton tehetik meg, az viszont
életveszélyes mutatvány, hiszen ott naponta 12-15 ezer jármű halad át,
köztük rengeteg kamion.