Ahogy arról már korábban a Dehir.hu is beszámolt embert próbáló vállalkozásba kezdtek az Ady Endre Gimnázium növendékei, akik újraértelmezik a klasszikus Légy jó mindhalálig című musicalt. A fiatalok gőzerővel készülnek a Csokonai Színházban esedékes premierre, ám még a bemutató előtt, a Korzófeszten egy rövid ízelítőt, kedvcsinálót láthat tőlük a közönség a formálódó darabból.
A Debrecen Televízió most készülő, Ötödik íz című saját készítésű filmje is teret kap a fesztiválon. Erdős Fruzsina énekesnő villant fel néhány részletet az alkotás zenéjéből. Az előadáson a film főszereplői is közreműködnek majd. Ezen kívül lesz még latin utcazene és a Rocksuli tanárai is a húrok közé csapnak.
A programok szombaton délelőtt is folytatódnak, ez a nap főleg a gyermekeknek szól, ugyancsak debreceni kötődésű fellépők szórakoztatják majd a vendégeket.az Emlékkertben játszóház és “Szambázik a fa lombja a szélben” címmel a Csicseri és Borsó zenekar családbarát koncertje várja majd az érdeklődőket.
Az édesszájú résztvevők is örülhetnek, pénteken 18 és 20 óra között óránként 95 süteményt kaphatnak majd a Korzófeszt szervezőitől.
A Korzófeszt részletes programja:
2013. október 4. Kossuth tér
15.00 – 18.00
Malaga Quintett Latin utcazene.
(Arany Zoltán, Huszti László, Mangu Róbert,
Kovács Tibor, Papp István)
Minimum 4 Jazz formáció a Rocksuli négy tanárának közreműködésével.
Nyilas Reni és Ők (Jantyik Hanna, Nyilas Reni, Urbán Bence,
Bárándi András, Gonda Szabolcs, Szepesi András)
Szeptember Trió és Jéger Dorottya
Erdős Fruzsina Részletek „Az ötödik íz” c. készülő film zenéjéből.
Közreműködnek a film szereplői.
17.55 – 18.30
„Az élet szép, az élet minden” Részletek a Légy jó mindhalálig c. musicalból.
Előadják az Ady Endre Gimnázium növendékei.
18.00
Az előadás közben Kósa Lajos polgármester köszöntőt mond.
18.30 – 19.00
Vastag Csaba műsora.
19.00 – 20.15
LUX együttes koncertje.
2013. október 5. Emlékkert
10.00 – 12.00
Játszóház
11.00
„Szambázik a fa lombja a szélben” – családbarát koncert – Csicseri és Borsó zenekar előadása.