Megtáltosodtak az alsóházi csapatok, vereséggel zárt a Paks, az Újpest és a Hali, egy pontot szerzett a Videoton. Vasárnap: MTK - DVSC-TEVA.
![]() |
Fotó: dvsc.hu |
A labdarúgó OTP Bank Liga 26. fordulójának szombati játéknapján minden eredmény úgy alakult, ahogy a debreceni drukkerek vágyai között szerepelhetett: a dobogóért harcoló vetélytársak mindegyike pontot, vagy pontokat veszített. Kikapott az Újpest, a Szombathely és a Paks, ikszelt a Videoton.
Ezek után, ha az egyetlen vasárnapi meccsen a DVSC-TEVA nyerni tudna a rivális MTK angyalföldi albérletében, akkor Kondás Elemér csapata visszavenné a második helyet, igaz, az MTK a vesztett pontok tekintetében még így is jobban állna, hiszen a paksiak elleni elmaradt mérkőzése még pótlásra vár (április közepén).
Ami a szombati játéknapot illeti: a Nagyerdőn duplázó kispesti Eppel a paksiaknak is két gólt rúgott. A tavasszal gyengélkedő Újpest a szerdai hazai kupagyőzelem után idegenben nem bírt a sereghajtó Békéscsabával. A Diósgyőr simán nyert a Haladás ellen, míg a címvédő Videoton remizett Fejér-megyei farmcsapatával, a veszélyzónában levő Felcsúttal.
A Fradi hozta a kötelezőt a Vasas 4-1-es legyőzésével, így akár már vasárnap is aranyat ünnepelhet, ha a tabella második helyén álló MTK nem nyer a DVSC-TEVA ellen. Ez az a helyzet, amikor a hajdúságiaknak drukkolnak a ferencvárosi szurkolók… Ők megelégednének az iksszel is, ez már matematikailag is hozná az elsőséget a zöldeknek, más kérdés, hogy Szakályéknak a győzelem a céljuk.
A debreceniek rövid időn belül másodszor játszanak az Illovszky Rudolf-stadionban. A Vasas (0-0) után most az angyalföldi klubnál albérletező MTK lesz a pályaválasztó.
A Loki és az MTK harmadszor mérkőzik meg egymással e három szakaszos bajnokságban. Az első két összecsapást Debrecenben egyaránt a DVSC-TEVA nyerte, a kora őszi mérkőzést Sidibe gólja döntötte el (1-0), míg a decemberben lejátszott találkozón az egykori MTK-csatár, Horváth Zsolt mesterhármasával alakult ki a hazai siker (3-1).
Labdarúgó OTP Bank Liga, 26. forduló:
Vasas – Ferencváros 1-4
Puskás Akadémia – Videoton 0-0
Békéscsaba – Újpest 1-0
Diósgyőr – Haladás 3-0
Honvéd – Paks 2-0
MTK – DVSC-TEVA vasárnap, 15.15, Fáy utcai stadion
Puskás Akadémia – Videoton 0-0
Békéscsaba – Újpest 1-0
Diósgyőr – Haladás 3-0
Honvéd – Paks 2-0
MTK – DVSC-TEVA vasárnap, 15.15, Fáy utcai stadion
A tabella:
1. Ferencváros 65
2. MTK 40 (két mérkőzéssel kevesebb)
3. Újpest 40
4. DVSC-TEVA 39 (egy mérkőzéssel kevesebb)
5. Videoton 39
6. Szombathely 36
7. Paks 36 (egy mérkőzéssel kevesebb)
8. Honvéd 34
9. Diósgyőr 30
10. Puskás Akadémia 23
11. Vasas 21
12. Békéscsaba 21
1. Ferencváros 65
2. MTK 40 (két mérkőzéssel kevesebb)
3. Újpest 40
4. DVSC-TEVA 39 (egy mérkőzéssel kevesebb)
5. Videoton 39
6. Szombathely 36
7. Paks 36 (egy mérkőzéssel kevesebb)
8. Honvéd 34
9. Diósgyőr 30
10. Puskás Akadémia 23
11. Vasas 21
12. Békéscsaba 21