Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Debrecenből indult, most világot hódít fejlesztésével Varga Levente

Chilében már jól ismerik Varga Leventéék világújdonságnak számító szoftverét.
Santiago után Dubai előtt találkoztunk, hogy beszélgessünk eddigi életéről, karrierjéről és a terveiről. Mindössze 32 éves a debreceni születésű Varga Levente, de az informatikában már a nemzetközi hírnevet ostromolja, saját fejlesztésű szoftvereivel a dróntechnológia egy új felhasználási formáját dolgozta ki, ami egyedülálló az egész világon.

Ipari automatizálással kezdte

Életútjának 2007-ig tartó része teljesen szokványos, tanulmányait Debrecenben végezte, az egyetem angol és informatikai szakán szerzett diplomát. Azért mégis volt benne egy érdekes mozzanat, harmadévesként már egy OKJ-s tanfolyamon tanított nála idősebb felnőtteket, majd a Bethlen közgazdasági középiskolában, illetve a „Kiskossuthban” oktatta az informatikát. Ettől még nem akart pedagógus lenni, a programozás érdekelte igazán. Ma már furcsán hangzik, de rajta kívül nem nagyon akart senki külföldre menni a csoporttársai közül, neki viszont feltett szándéka volt, jóllehet előtte nagyon kevés időt töltött más országokban.

360 fokos képet készített interjú közben | Fotó: Magánarchívum 360 fokos képet készített interjú közben | Fotó: Magánarchívum ©

– Egy főleg közgazdasági érdeklődésű fiatalokat tömörítő nemzetközi diákszervezeten, az AIESEC-en keresztül pályáztam több helyre is gyakornoki munkára, kis híján Panamába mentem, végül Hollandiában kötöttem ki. Egy olyan céghez kerültem, ahol ipari automatizáláshoz kellett programokat készíteni.

A középvállalkozásnak számító, Eindhovenhez közeli településen működő cégnél már a második hónap után felajánlották Leventének, hogy fél év elteltével is maradhat, amivel ő élt is. Olyannyira, hogy végül öt évet töltött a társaságnál, s közben dolgozott nekik többek között Kínában, az Egyesült Államokban és Finnországban. Utóbbi helyen egy négyszintes raktár hatmillió eurós költségvetésű automatizálását végezték, amit utóbb már ő irányított. Annyira elégedettek voltak vele a hollandok, hogy egyedüliként megengedték neki a távmunkát, így hazaköltözött, és innen dolgozott két évig, csak a gyakorlati tesztelésekre utazott vissza.

Folytatás az ENSZ-nél

– Nagyon szerettem a munkámat, sokáig nem zavart a gyakori utazás sem, sőt élveztem a más kultúrákkal ismerkedést, hiszen a diákszervezet mindenhol önkéntesekről is gondoskodik, akik szívesen szerveznek programot az odaérkezőknek. Három év után azonban meguntam, hogy folyton cserélődtek körülöttem az emberek, vágytam haza, amit a cégem megértett, így előbb Debrecenből dolgoztam nekik, majd Budapestre költöztem, mivel itt még nem voltak coworking irodák, ahol mindent biztosítanak a távmunkához.

Öt év után megválva a hollandoktól, 2012-ben az ENSZ magyarországi szervezeténél folytatta tevékenységét, oktatott, illetve ilyen tartalmú mobil applikációt fejlesztett ki. Tovább járva a világot, Kenyában képezett ki oktatókat és élt egy ideig, olykor a fegyverek és a terror árnyékában. Az Egyesült Nemzetek Szervezeténél végzett két és fél évig tartó munkájához kapcsolódva Levente érdekességként említette, hogy arra az időszakra teljesen kivették a magyar ellátó rendszerből, csak az ENSZ-hez tartozott minden téren. Ám az meglehetősen bürokratikus rendszer, ezért inkább már a saját lábára akart állni.

– Először kivettem két hónap szabadságot, és drónokkal kezdtem foglalkozni. Kijártam a Margit-szigetre reptetni a kis szerkezeteket, majd kezdtem átprogramozni azokat. Kezdetben zenére „táncoltattam” őket, majd továbbgondoltam, hogy mit lehetne még velük csináltatni. Katasztrófahelyzetekben emberi életek függnek attól, milyen gyorsan reagálnak a mentőcsapatok, melyek a legtöbb esetben nagyon jól képzettek, és rendelkeznek ugyan fejlett technikai felszerelésekkel, számítógépes programokkal, térképészeti megoldásokkal, de kevesen ismerték fel és használják ki a drónok nyújtotta előnyöket. Ebben segít az általam, illetve a cégem, a DroneIQ által kifejlesztett szoftver, ami egyesíti a piacon már létezők leghasznosabb tulajdonságait. Ugyanakkor továbbfejleszti azokat, mivel rendszerezi és el is raktározza az információkat.

Térhatású térkép

A drónok percek alatt több ezer fotót képesek készíteni, amelyeket a szoftverrel 2 vagy 3 dimenziós térképpé alakítanak át. Ennek segítségével a mentőcsapatok megtudhatják, hová érdemes menni először túlélőket felkutatni, és oda hogyan lehet a legoptimálisabb útvonalon eljutni. A felvételek megoszthatók, így a többi mentőcsapattal értékes időt és energiát spórolva lehet együttműködni.

Ez a technológia jóval olcsóbb és hamarabb alkalmazható, a hasonló eredménnyel járó műholdas, illetve helikopteres légi felderítésnél, ezért valószínűleg nagy jövő előtt áll. Nem véletlen, hogy egy chilei startup programban – ahová 2400 jelentkező közül 80 kerülhetett – kapott fejlesztési és tesztelési lehetőséget Varga Levente és kis csapata, benne a két évvel fiatalabb öccsével, Péterrel. A Santiago Flying Labs-szal és az UAViators szervezettel közösen kidolgozott szoftver a világ bármely részén használható, mivel a mentési folyamatok mindenhol hasonlóak.

Itthon a közelmúltban egy Pécsváradon tartott mentési gyakorlatnál tesztelték a DroneIQ újdonságát, mely iránt már Amerikából is mutatkozik érdeklődés, miután a nagy fejlődés előtt álló debreceni cég néhány hónapja önálló standon mutatkozott be a világ legnagyobb startup konferenciáján és versenyén Austinban. Jelenleg pedig Dubaiban teszi ugyanezt az ottani, szintén nemzetközi jelentőségű kiállításon.

Varga Levente elmondta még, hogy közreműködtek a chilei dróntörvények kidolgozásában, s az ott szerzett tapasztalataikat igény esetén szívesen megosztják a magyar törvényhozás képviselőivel is.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések