A Debreceni Egyetem Klinikai Központ betegellátásában több mint 2000 szakdolgozó végzi napi munkáját. Közülük nyolc kiváló klinikai dolgozót tüntettek ki a több évtizedes kiemelkedő, példaértékű szakmai munkájuk elismeréseként kedden.
– Klinikai szakdolgozók nélkül nem lehetséges a gyógyítás, és nélkülük lehetetlenné válna az orvosok feladata, de az oktatásban és a klinikai kutatási tevékenységben is mindennapos szerepük van. A kitüntetettek a kiválók közt is a legkiválóbbak, mert példát mutatnak annak a kis közösségnek, melyben dolgoznak – fogalmazott a december 11-ei ünnepségen Berényi Ervin.
A Klinikai Központ elnöke szerint az emberséges gyógyítás felé kell haladni, a betegek elégedettségéhez jelentősen hozzájárulnak azok, akik a túlterhelt egészségügyben, a mindennapok kihívásai mellett megtalálják azt a belső békét, amivel nyugalmat tudnak sugározni a környezetükre, és meg tudják nyugtatni a beteget.
A 2014-ben alapított „Klinikai Központ kiváló dolgozója kitüntetés és jutalomdíj” elnevezésű elismerést a Klinikai Humánpolitikai Bizottság ítéli oda nyolc olyan munkatársnak, akik az egészségügyi ellátásban kiemelkedően teljesítettek, és hozzájárultak a Klinikai Központ magas szintű, hatékony működéséhez.
– Minden évben nagyon nehéz a választás, hiszen több mint 2000 szakdolgozó közül választjuk ki azokat, aki erre a díjra a legérdemesebbek – mondta el Gál Mária, a Klinikai Központ ápolási és szakdolgozói alelnöke.
Az idei díjazottjai közül sokan már évtizedek óta dolgoznak az intézményben és állnak a betegek szolgálatában.
A „Klinikai Központ kiváló dolgozója kitüntetés és jutalomdíj” 2018-es díjazottjai:
➤ Csuka Jánosné vezető műtős szakasszisztens, Fül-Orr-Gége és Fej-Nyaksebészeti Klinika
➤ Juhász Sándor munkatárs, Klinikai Gyógyszertár
➤ Riczné Szabó Katalin fogászati asszisztens, Fogorvosi Járó- és Fekvőbeteg Alap- és Szakellátló Szolgálat
➤ Táboriné Varga Andrea titkárságvezető, Bőrgyógyászati Klinika
➤ Varga Zsuzsanna diplomás ápoló, aneszteziológiai szakasszisztens, Urológiai Klinika
➤ Vargáné Földesi Róza orvosdiagnosztikai laboratóriumi analitikus, klinikai laboratóriumi kutató Laboratóriumi Medicina
➤ Virág Jánosné asszisztens, Neurológiai Klinika
➤ Zakuczkiné Péter Erzsébet aneszteziológiai szakasszisztens, Sebészeti Klinika
Az ünnepségen a Klinikai Központ vezetése nagyrabecsülését fejezte azon munkatársaknak, akik munkaidőn kívül, közterületen két sikeres újraélesztést hajtottak végre.
A példaértékű cselekedetért elismerésben részesültek:
➤ Győrösi Ildikó klinikai vezető ápoló, Sürgősségi Klinika
➤ Oláh Margit vezető asszisztens, Idegsebészeti Klinika
➤ Szakál Lajosné ápoló, Neurológiai Klinika
➤ Cseke Gyula képi diagnosztikai asszisztens, Orvosi Képalkotó Klinika
Forrás: unideb.hu
0 Megjegyzések