Helyi alkotók mutatták be egyedi, kézzel készített termékeiket a CSAK Design vásáron szombaton, a Csokonai Fórumban.
Az elindítása ötödik évfordulóját idén ünneplő program célja a kezdetek óta változatlan: párbeszéd az alkotók és a vásárlók között - írja a dehir.hu.
A CSAK Design 2018 áprilisában tartotta első vásárát Debrecenben, azóta rendszeresen nyílik alkalom arra, hogy az alkotók és az érdeklődők találkozzanak.
A szervezők szerint azért fontosak ezek a programok, mert az itt dolgozó tervezők lehetőséget kapnak a bemutatkozásra, nagyobb közönség előtt.
- Már jó néhány éve itt, Debrecenben egyfajta kapcsolatépítés, kontaktálás, egy oda-vissza párbeszéd zajlik az alkotók és a vásárlók között. Évről évre, vagy alkalomról alkalomra tud bővülni, azt látom, hogy mindig új lehetőségeket hoz
– emelte ki Porkoláb Gyöngyi, a CSAK Design Kör Egyesület elnöke.
A designerek találkozójának híre már Nagyváradra is eljutott.
- Nagyszerű, hogy meg tudják mutatni az alkotók az alkotásaikat és saját magukat, illetve egymást is sokkal jobban megismerik
– mutatott rá Tank-Szigeti Ildikó, a Magyar Vállalkozónők Egyesület Bihar megyei elnöke.
A kiállítók igyekeztek megteremteni a közelgő Valentin-nap hangulatát, a szemlélődők akár egyedi meglepetéseket is beszerezhettek a vásárban.
0 Megjegyzések