Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Mikulás Kupa Komádiban

Lassan hagyománnyá válik, hogy Komádiban a női kézilabdások megszervezik a Mikulás kupát. Erre a versenyre az idén négy csapat nevezett be: Békés, Komádi, Kondoros és Létavértes.
A verseny december 10-én fél kilenctől du. három óráig zajlott a Komádi Sportcsarnokban. A megjelent csapatokat, nézőket először Tóth Ferenc Komádi polgármestere köszöntötte, majd a Mikulás a krampuszával együtt szaloncukrot és mandarint osztogatott a játékosoknak és a nagy létszámú közönségnek. „Kemény, harcias”, nagyiramú, de sportszerű játéknak tapsolhattak a drukkerek. A mérkőzések lebonyolítása után eredményhirdetésre került sor. A kupákat és az okleveleket a Mikulás és Tóth Ferenc a várospolgármestere adta át. Eredmények: I. Békés, II. Komádi, III. Kondoros, IV. Létavértes. A díjátadás után egy közös fotó készült a Mikulással és a krampusszal.
Cserép Imre

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések