Nem sikerült továbbjutni a Magyar Kupa harmadik fordulójában az MVFC Berettyóújfalu női csapatának; a lányok hazai pályán mérkőztek meg a Miskolci Szabadidőközpont Vénusz együttesével, ám 7–2-re az esélyesebb – a bajnoki tabellát is vezető – vendégek nyertek a találkozón.
Nem indult jól a meccs a hazaiaknak, hiszen a miskolciak már a harmadik percben vezetést szereztek, s hamarosan tovább gyarapították előnyüket, meg sem álltak öt találatig. A szünet előtti utolsó percben sikerült csak válaszolni a sokat hibázó újfaluiaknak, Heidt Edina nevéhez fűződik a szépítő gól. A második félidőben kiegyenlítettebbé vált a játék, ám a bihariak próbálkozásait nem kísérte siker, miközben a borsodiak immár hatodik góljukat ünnepelhették. A házigazdák bevetették a vészkapus játékot, és sikerült is betalálniuk, ám sajnos utoljára. AVénusz viszont még egyszer eredményesnek bizonyult, így végül 7–2-es győzelemmel távozhatott Hajdú-Biharból.
0 Megjegyzések