Debrecen – Az Intermedia 2.0 című tárlaton kísérletező alkotók művei láthatók a Modemben. Nem túl sokáig: a kiállítás ugyanis jövő vasárnap bezár- írja a dehir.hu
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakja az 1990-es
főiskolai diákforradalom hatására, hivatalosan 1993-ban, épp húsz évvel
ezelőtt indult. Az Intermédia – az egyetemi szakok közül Magyarországon
elsőként – a hagyományos akadémiai oktatás meghaladását tűzte ki
céljául. Ennek fontos eleme volt a művészképzés kiterjesztése olyan
műformák és művészeti technikák felé, amelyek a huszadik század
modernista hagyományaiban és az új médiumok ’90-es évekbeli térnyerése
nyomán jelentek meg. A tanszéken folyó oktatás külön hangsúlyt fektetett
a hallgatók felkészítésére egy aktív, kreatív jelenlétre az információs
társadalom kulturális szféráiban, valamint a kognitív (megismerésre
kész) művészi magatartás kutatására és támogatására.
A Modemben júniusban nyílt kiállítás az egykori és jelenlegi
hallgatók műveiből, s mutatja be az Intermédia története során kialakult
művészeti gyakorlatok különféle irányait. A közel hatvan kiállított
műre a műfajok és a médiumok igen változatos használata jellemző, az
experimentális fotótól a videóig, a számítógép alapú médiaművektől az
egyszerű konceptuális tárgyakig, a performansz-dokumentációtól az
összetett közösségi projektekig.
Akit érdekel ez a világ, még megnézheti ezen a hétvégén, vagy a jövő
héten: 15-én ugyanis bezár ez a tárlat, melynek kurátorai Kékesi Zoltán
és KissPál Szabolcs.