Budapest – A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar
Megyei Levéltára nem engedélyezte a Hajdú-Bét felszámolójának, hogy
leselejtezze a cég iratait, és szükségesnek tartja a dokumentumok
helyszíni ellenőrzését is – tudatta közleményében Mikó Zsuzsanna, a
Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója kedden az MTI-vel. A főigazgató
tudomása szerint eddig nem selejtezték le az okmányokat- írja a dehir.hu
A főigazgató közleményében leszögezte, hogy mindenben a
jogszabályoknak megfelelően jártak el, ám hangsúlyozta: a törvények
szerint az iratok leselejtezése nem a levéltár, hanem a felszámoló
feladata.
A közlemény emlékeztet rá, hogy felhívták a felszámoló Hunyadi Zrt.
képviselőjének figyelmét arra, hogy a jogszabályok és az iratkezelési
szabályzat alapján selejtezhető iratanyagnak a károsultak szempontjából
jogbiztosító szerepe lehet.
A főigazgató közlése szerint a Hajdú-Bét ügyviteli értékű
dokumentumait jelenleg is Biharkeresztesen őrzik, ahol a feltételek nem
felelnek meg a törvényi előírásoknak.
Mikó Zsuzsanna közleményében ismételten törvénymódosítást sürgetett
annak érdekében, hogy az illetékes levéltár értesüljön az iratok
felszámolóhoz történő elszállításáról és lehetősége legyen az iratőrzési
feladatok folyamatos ellenőrzésére. A levéltár főigazgatója azt is
kezdeményezi, hogy a cégek törlésének törvényi feltétele legyen a
maradandó értékű iratok levéltárba adása – zárul a közlemény.