Debrecen – Folyamatosan zaklatta, még verte is szüleit a férfi, aki egyik nap úgy döntött, dühében felgyújtja családja lakását.
Az elsőfokon eljáró Debreceni Törvényszék 2013 februárjában Sz.
Roland vádlottat emberölés bűntettének kísérlete, közveszélyokozás
bűntette és két rendbeli folytatólagosan elkövetett zaklatás vétsége
miatt 8 év börtönre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet
ellen a vádlott és védője fellebbeztek, az ügyész tudomásul vette azt. A
Debreceni Ítélőtábla hétfői tárgyalásán helyben hagyta a Debreceni
Törvényszék korábbi ítéletét
Szinte teljesen kiégett a lakás
A vádlott 2009 óta ittas állapotban napi rendszerességgel fenyegette a
szüleit, akik gyakran még az éjszakát sem merték otthon tölteni,
rokonaiknál, barátaiknál aludtak. A tarthatatlan helyzet 2009 júliusában
odáig fajult, hogy a férfi ittasan, ököllel bántalmazta édesapját, aki
emiatt nyolc napon túl gyógyuló bordatörést szenvedett.
Tavaly februárban a vádlott már napközben ittas volt, a szülei aznap
is úgy döntöttek, nem töltik vele az éjszakát debreceni lakásukban.
Dühében a vádlott elhatározta, hogy felgyújtja az ingatlant. Gázolajat
vásárolt, szétlocsolta a III. emeleti lakásban, meggyújtotta a
bútorokat, majd elhagyta a helyszínt.
A tűz rövid időn belül szétterjedt, s veszélyeztette az egy emelettel
fentebb lévő lakást is. Eközben a vádlott a városban sétálgatott, majd a
késő esti órákban bejelentette a tüzet a rendőrségen és feladta magát.
A rendőrök rövid időn belül elfogták. A tűz miatt az épületben a
mentésig beszorult lakók közvetlen életveszélynek voltak kitéve.