Egy német állampolgár ellen emelt vádat a Debreceni Járási Ügyészség a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt.


A vádirat szerint a vádlott július 29-én 19 óra körül egyedül közlekedett személygépkocsival Hajdúhadházon. A bűncselekmény helyén és időpontjában derült, napos idő volt, gyér volt a forgalom, amikor is a vádlott Hajdúhadházon egy vasút-közút szintbeli kereszteződéshez érkezve a nap vakító hatása miatti figyelmetlenségéből adódóan nem vette észre, hogy az átjárót biztosító fényjelző készülék piros jelzést ad, illetve a félsorompó csapórúdja is lezárt állapotban van, ezért változatlan sebességgel nekiütközött a lezárt csapórúdnak, ami letört. A vádlott cselekményével 42 ezer forint kárt okozott a vasúttársaság sértettnek - olvasható a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség közleményében.

Mint írták, az elkövető megvárta, amíg a vonat elhalad, és még a fényjelző készülék piros jelzésén áthaladt és azt követően ismeretlen helyre távozott.

A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban a férfi magatartásával veszélyeztette a vasúti közlekedés biztonságát.

Az ügyben a nyomozást a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül, az iratok tartalma alapján a vádlottal szemben pénzbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltás büntetést szabjon ki, továbbá a sértett képviselője által előterjesztett polgári jogi igény érvényesítését utasítsa egyéb törvényes útra.